Trump héten
Nem tudom, nálatok hogy megy ez, de nekem az összes helyi vezetőm amerikai... Tehát az hagyján, hogy az időzónák miatt elsőkézből tájékozodhattunk az eseményekről (nevén nem is kell gondolom neveznem) - de ezzel az elektori mizériával együtt - ez jobb mint egy focimeccs! Mindenki vadul számol, államnevek repkednek - és igazság szerint már igen korán látszott, hogy ez a hajó hogy úgy mondjam - elment.
Az élet azonban - úgy tűnik egyelőre - megy tovább. Igy inkább arról mesélek, mi is történik errefelé - munka, és Budapestre utazásra várás közt. Például voltak nagyon kedves vendégeink! Nos - velük történt közös kambodzsai utazásunk megér egy külön bejegyzést - ha nem többet - igy a negativ kronológiai sorrendet követve - ime a búcsú pillanata...
Nem jó ám mikor a becses vendégek távoznak - de milyen jó, mikor érkeznek! Na de azért persze sok a baj is velük... Állandóan éhesek például - és aki már többedszer érkezik, egyenesen tudja, mit akar! Nos a viccet félretéve - Tamás kedvence a Hotpot...
Az elégedett arc mutatja, hogy Ő már tudja, csak percek kérdése, és lehet enni...
Másik becses látogatónk azt gondolja éppen, hogy megúszhatja a blogba kerülést - pedig nagyon téved! Nojó - valóban esélyt kap, hogy az arca csak egy következő adásban kerüljön be teljes terjedelmében! Azt hiszem meséltem már, hogy SENKI nem mosolyog a metrón! Érdemes megnézni a háttérben lévő kisgyermek arcát... Épp ezért itt kérem egy rebellis személlyel állunk szemben! (És fotózzuk pofán, hogy úgy mondjam...)
A mai blog sok kajáról is szól - dehát ennyi mozgás mellé muszáj enni no! Ez itt felettünk például tegnap fogyasztottuk el - na nem az egészet, csak a nagyrészét... Az egyetlen mentségünk: tegnap nagyon sokat rohangáltunk - például résztvettünk egy Márton-napi kiránduláson!
Ez a soook ember majdnem mind német! Vagy - német a feleség/férj... Szuper nap volt, sok érdekes emberrel ismerkedtünk meg -
Láttatok már evangélikus lelkészt ÁJFONRÓL olvasni a bibliából? Nos - ha nem akkor itt az idő, hogy felvilágosuljatok - mint én tegnap...
Egyébként egy ciszterci kolostorban voltunk - ahová 1949 ben menekültek a szerzetesek Kinából... Azóta övék a sziget - és ezen a szigeten nem járhatnak autók!
Itt hogy úgy mondjam komoly papolás folyik... Lothar atya kezében az a kard NEM igazi - ennél jobbszereti a Kinaiakat, minthogy egy imitált középkori karddal harcoljon ellenük...
A hely gyönyörű, a kilátás elképesztő - az idő pedig nagyon szép volt - itt mostanság olyan 25 fok van, és napsütés...
Hajrá Magyarország, hajrá hó!
Más. Az a (nem is annyira) fiatalember ott középen (akit egy kissé nagyképű brit srác ölelget) egy fizetett humorista. Kiáll, mesél. kérdez - a közönség pedig döl a nevetéstől. Ilyen tipusból ennyire jót még nem láttam. Krisztinek még a szeméből is dölt a könny a nevetéstől...
Ha már hétköznapok - legyen még egy kis ebéd itt. Ez egy lávakőbe helyezett koreai egytálétel - ezen formájában az ember jól megkavarja, és nagyon finom laktató ebédhez jut!
Hamár ebéd - a héten egyszer úgy alakult, hogy egyedül ebédeltem - és mertem nagyot álmodni, egy igazi utcai kifőzdében fogyasztottam ezt a szezámlevest... Hát - azt hiszem, többet nem megyek arra...
Ez a látvány házunkból kilépve fogadja a lelkes lakost...
Ugyanez a másik oldalról...
Nos akkor egypár honki csendélettel zárom a napot - nemsokára viszontlátásig!