Ma sooook kép lesz:

Ez természetesen Petra szüleinek megy - ma este találtuk egy garázsban!!! Nos, de mai témánk - amely tele lesz rossz minőségű képekkel, mert ugye, metroban fotózni azért ciki, hogy hogyan is jutok én el mindennap a munkahelyemre. Először is, liftbe szállok, majd egy másik lifbe, és már lent is vagyok - az az itt ez a lent fent dolog kissé bonyolultabb... Tehát. 

Az utcából kijövet ezt látom, majd mikor leértem az utca aljára (vagy gyalog, vagy mozgólépcsőn ismét, akkor ezt: 

Ott fent a bal felső ficakban a "kigyózó" út mellett van egy ház, ami ott kiemelkedik, na ott lakunk. 

Bemegyek a metróba - ez bizony már fél 9, viszonylag későn indultam, és ilyenkor már egész sokan vannak mint látszik, de még simán bejutok a kapukon... Itt olyan a rendszer, mint Londonban, úgyismint a géphez hozzáérintem a kártyát, és bent vagyok... Olyan a hitelkártyám, ami ezt tudja, igy még a feltöltéssel sem kell bajlódnom, automatikusan történik, tehát, sosem fáj, hogy költök :). Amugy a kártya minden buszban is használható, de még boltokban is...

Ez az állomás december elején nyitott, hihetetlen a tisztaság, de azért nem egy négyesmetró a külleme, hogy öszinte legyek...

Nos, pár szót a szerelvényről... Nagyon hosszú... Nagyon, nagyon. És nagyon sűrűn jár. Egyszer lemértem, és az egyik metro elindulása, és a másik teljes megállása között 1 perc 20 másodperc telt el. És soha, soha nem állnak meg az alagutba... Azaz, ma először megtörtént ez is, vagy 10 másodpercet álltunk, ezért is ma irok róla - bár mikor ezt bent elmeséltem, mindenki kissé csodálkozott, hogy én ezt számolom...

Nostehát - az egyetemnél (HKU) ahol lakunk, még mindig le tudok ülni. Aztán állomásról állomásra egyre többen lesznek, mig egyszercsak el nem jutunk az Admiraltyhoz. Itt 3 szor annyi ember áll már kint, mint amennyit a kb 200 méteres szerelvény elbir... De nincs tökölés - ajtó nyilik, mindenhol segitők, akik hangosbemondón magyarázzák, hogy mindenki a kocsi belseje felé, aztán kérem vigyázzanak, és ajtók záródnak, először a vonatajtó csukódik, majd a peron, majd az egész mégegyszer nyilik, igy a kilogó karok, fejek egyebek be/kirázódnak, második csukás után indulás... És már jön is Wanchai. Nekem ez a reggeli 10 perc az olvasási időm, igy általában nem érdekel, hogy mekkora a tömeg, csak Wanchainal kezdek felállni, és a tömeggel kiúszni a vonatból - ennek is megvan a bája, ha az ember nem siet, egyszercsak kijut az állomásról. Ha viszont sietek - fontos, hogy jó ajtónál induljak, mert akkor - mint ma - senki nem hiszi el, hogy mögöttem vagy 3000 ember vár arra, hogy ugyanezen a lukon távozzon...

Nem, nem mindenki fradista itt, de ez a két zöld állomás, hát mit csináljak? De ha itt első vagyok, mint ma reggel, akkor még eldönthetem - mint minden állomásnál - hogy tolongok a mozgólépcsőért - 

vagy a hátsó lépcsőt választom:

aztán kijutok:

És ott jobbra kell feljutnom - valahogy... Az utcán aztán ugyancsak tömeg fogad - 

de ha nem állok meg a piroslámpánál, és nem a járdán, hanem az úttesten közlekedek, nagyon gyorsan lehet haladni...

Aztán beérek az épülethez:

Meki balra...

starbucks jobbra...

tömeg a liftnél (de nem az enyimnél!)

de a sok embert megkerülöm, mivel én a 29edikre megyek...

ami épp megérkezett, és ebbe még pont be is férek!

és hopp...

Meg is érkeztem! 20 perc volt - ha esik, ha fúj, ha tömeg van, ha nincs... Mert annyi az alternativa, hogy sosem érzem azt, hogy ne dönthetnék, merre megyek!