Itt a napok és a hetek szélsebes tempóban haladnak - részben a sok munka, de persze nem utolsó sorban a sok utazás miatt. Azért a mostani hétvégét itthonunkban töltöttük - barátokkal találkoztunk, ettünk, ittunk - és ügyeket intéztünk. Adóbevallásokat kellene leadni - még Németországba - aztán meg amúgy is mindent, amire hétköznapokon nincs időnk - most kellene abszolválni. Nyilván igy eshet az eset, hogy már vasárnap is elsötétedik lassan, de még nem sikerült egy feladatot sem végigvinni. Mondhatnám, hogy nyomás nélkül nincs eredmény... Na de sebaj - azért mesélek egy kicsit  a kinai nagy falról, amit biztos nagy betűvel kell irni, de gondolom a kinaiak nem sértődnek meg e dolgon... 

Mint már emlitettem, Peking egészen más, mint bármi, amit eddig láttam... Igy van ez a forgalommal is. E 120 kilométeres távot a nagy falig 4.5 óra alatt tettük meg - egy kétszer négy sávos autópályán araszolva. Sofőrünk próbálkozott kiskapukkal, ám a mellékutak még jobban megteltek. Persze ez sokakat nem izgatott, és az egész sort előzve próbált szert tenni előnyre - viszonylag sikeresen. A viszonylag alatt azt értem, hogy előrébb jutott, ám mivel be nem engedték a sorba, és sok hely nem volt, farkasszemet nézett a szemből érkező járművekkel, és mivel mögötte más is hasonlóan gondolkodott, egész csinos forgalmi helyzetek alakultak ki....

Nos, de végül megérkeztünk, az idő gyönyörű volt, a fal pedig ezen a részen nagyon szépen visszaépitett. Hatalmas, meredek, hosszú, és nyilván az épitése közben nagyon nagyon sok ember értelmetlenül meghalt. Természetesen hadászati jelentősége minden időben viszonylag csekély volt, de az biztos, hogy elképesztő mérnöki, és általában épitészeti teljesitmény a keletkezése. 

Itt körülbelül 10 őrtornyot lehetett besétálni (Mutianyu) és szerencsére nem voltak nagyon sokan - főleg a magasabb részekre már kevesebb nagyérdemű merészkedett fel...

Na de mi!

Nem szivesen lennék itt toronyőr - viszonylag sokat kell fel le gyalogolni...

Nos, azt hiszem ezzel mára bucsuzom - vagy talán mégsem!