Volt egy magyar emberke, aki fél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy hátrahagyván egyetlen Krisztijén kivül csapot és papot nekivág a nagy ismeretlennek - egy bőrönddel és egy hátizsákkal, mintha csak Nyiregyházáról utazna Kazincbarcikára... Bizva benne, hogy újat lát, tanulhat, és értelmes munkát végezhet.

Fél év - az idő hogy elszáll... Már őszül odahaza is - és itt sem kell már légkondi egész éjszaka, a hőmérő higanyszála nem ugrik 28 fok fölé, sőt már a páratartalom is közeledik egy elviselhető szinthez. 

Hogy megkaptam e, amiért jöttem? Nincs ingyen kenyér - tanulja az ember a közgázon, és azt hiszem, hogy ez itt még hatványozottabban igaz... Látunk sok szépet, érdekeset, vannak ismerősök, a barátok azonban nagyon kevesen... Sokat eszünk étteremben, dehiszen nincs hely főzni, és nagyon drága is. És a legfontosabb - elenyésző az idő, ami a sok szép és érdekes megtekintésére marad... Nincsenek esték, nincsenek reggelek - iroda iroda iroda, és esetleg hétvége van. Talán, lesz jobb - ebben a pozicioban azonban nem valószinű. Ez persze nem baj, de egy ilyen helyzetben muszáj, hogy konkrét terve legyen az embernek a következő lépésre... 

Nos - ezen erősen gondolkodunk, de ez egy nagyon sok ismeretlenes egyenlet - és néha úgy tűnik túlnő a fejünkön ez az egyenlet. De meg fogjuk oldani, mert ez a dolgunk, és ezért vagyunk itt!

Hogy vidámabb dolgokról is szóljon ez bejegyzés - volt ezen a héten minden, éjszakázások, fáradtságban felszakitott anyajegy, sportsérülések - és egy hatalmas péntek esti buli, tánccal, koktélokkal, és ismeretlen emberekkel, akik hasonló problémákkal küzdenek itt, mint mi, és európából jöttek... Egy internations nevezetű nemzetközi szervezet buliján vettünk részt - ahol jó sok embert megismertünk! Azért vannak ám látogatóink is - volt itten szülői látogatás (amiről még majd részletesen is mesélünk!) 

sok kosarazás ahol egyre jobbak vagyunk - 

tengerparti látogatás Carlos barátommal - 

És koncert Lothar atyával ,s Gáborékkal - 

Reggeli kosarazás után, és még igazi scone evés is van ám itten - még jó, hogy egy volt angol gyarmaton lakunk!

E bejegyzés zárásaként egy fotó a következő generáció egyik jeles képviselőjéről, aki már nemcsak jár, de nagyon szépen mondja hogy "nem", és ugyan az igen még nincs benne rövidreszabott szótárában, a fényképezőgépet már úgy használja, hogy sok nagyobb szókinccsel rendelkező társa megiregyelhetné!