És eljött a nagy nap, amikor megérkezett Tamás is! Adam már itt van szerda óta - szegény azóta csak esőt, vihart, monszunt és ezek váltakozását látta - azaz nem csak látta, hanem érzékelte is - mégpedig a saját bőrén. Mikor megérkezett, természetesen azonnal még akkor este bejártuk Hongkong komolyabb nevezetességeit - mégpedig elképesztő viharban. Igy fordulhatott elő, hogy a siklón szinte teljesen egyedül utaztunk... Felteheti magában persze a kérdést a kedves olvasó, hogy folyamatos villámlás közben miért akar az ember siklón utazni, és nem marad otthon - de azért nem mindig megy az ember majdnem 45 fokban megdölt járművel, ahonnan a magasházak furcsa irányban tornyosulnak - persze igaz, hogy a csúcson egy hatalmas csúcs-futással bevettük a következő lefelé induló emeletesbuszt, hogy kipróbáljuk a szerpentinen való nagysebességű - többszintes járművel való zötyögést... 

Mit nekünk zötyögés - hamár első este, és párszor bőrig áztunk - miért ne hajózzunk át a szárazföldi oldalra, és nézzük meg milyen a kilátás - hát kérem, aki keres talál, ahogy mondani szokták - volt 10 perc, mikor nem esett, és majdnem kitisztult annyira, hogy még a magasházakat is látni lehetett Hongkong szigetére visszanézve. 

Csütörtökön szebb volt az idő, igy rövid belvárosi séta után bevettük magunkat Stanleybe - ami egy kis tengerparti falu, olyan, mintha a margitsziget tele lenne jó éttermekkel...

És tegnap végre eljött a várva várt pillanat, amikor Tamás is csatlakozott hozzánk. Pekingből érkezett, kis késéssel ugyan, de végülis eljutott Hongkongba. Állitólag a Peking-Hongkong járat nagyon sokszor késik - megtekintve az ő járatának előző tiz napos adatait, valóban 10 perc és 5 óra közt mozgott a pontosság. Visszafelé reméljük nem lesz gond, bár biztos el lehet lenni egy napot Pekingben, ha nagyon muszáj, a munka meg úgyis megvárja... Jut eszembe munka, bemutatom névjegyem egyik oldalát: 

Aki megfejti, mit csinálok, kap egy csokit! Na de visszatérve az estére - Tamást aztán nem hagytuk ám csak úgy lepihenni! Inkább elmentünk egy ausztrál étterembe Gáborékkal - 

természetesen emeletes villamoson...

Az étterem a 800 méteres hegyremenő mozgólépcső közelében található...  és innen már csak egy program várt ránk, a világ legmagasabb emeletén lévő bárjának meglátogatása. Nos ez nagyon jól hangzik, nagy kár, hogy 480 méter magasan már felhők felett voltunk... 

De legalább találkoztunk itteni barátaimmal, Ashishal, és Sridharral - csak az egyikük indiai, a másik már az USAban született... Kilátást nem, de finom koktélt legalább kaptunk. 

Ez a lift ami felvisz a 118 emeletre...

A társaság egyik része nagyon éhes volt - sajnos este 11 után éttermet találni művészet Hongkongban, igy beültünk egy igazi kinai késdobálóba - ahol attól függetlenül, hogy angolul nem tudtak, nagyon finom volt az étel.