Hosszú út után, nagyon fáradtan, de törve nem, visszaérkeztünk! Semmi késés, sok rázkodás, közepesen működő légkondi a repülőn jellemezték utunkat - és sok sok emlék, amit otthonról hoztunk! Kriszti már megnézett 15 lakást ma igy gyorsan, én meg dolgoztam - és most megyünk aludni, de mindenkinek, akivel találkozhattunk még egy hatalmas hála és köszönet - lesznek képek, meg a hétvégén remélhetőleg már költözés, tehát unatkozni nem fogunk. Furcsa volt, hogy nem volt furcsa pesten lenni - és nem volt furcsa visszatérni sem. A cégnél nagy örömmel fogadtak - ez nagyon nagyon jólesett! Nos, mindenkinek szép napokat, jelentkezünk!!!

Kedves Olvaso, a mai estével egy időre leteszem a tollat - hogy aztán nagyon frissen tele fotókkal, élményekkel és sok mesélnivalóval térjek vissza - rólatok. Igértem egy búcsúfotót - ezt ma este készitettem miközben 2 barátommal vacsoráztam. Eseménydús lett a mai nap is - de még egy két telefon holnap, és remélhetőleg egy pár napra leteszem a lantot munkaügyben. Nektek meg üzenem - reszkessetek, mert jövök!!!

Hihetetlen, de szerda este van... Azért a mai nap már nagyon lassan telt csak el - reggel még volt egy igen fontos meetingem, de utána már nehezen érte csak el az ingerküszöbömet bármilyen feladat... Talán érthető - mostmár nagyon közeledik a péntek. Ma folytattuk kulináris túránkat ebéd kapcsán - hol van már a hétvégi rosszullét alapon - úgyhogy ma egy indiai ebéd után a vacsorát Lothar atyával költöttük el egy olyan helyen, ahol már többször füstölt a szájberendezésem a csipős táplálék kapcsán. Jó kis este volt, szeretek németül dumálni, meg nagyon jó társaság is az úr. Most nagyon koncentrálok, hogy jetlagelkerülő stratégiám működjön - próbálok kicsit tovább fennmaradni, hogy lehetőség szerint ne mind a 6 óra ...

Micsoda érdekes dolog az otthon fogalma - elképesztő viszonylagos... Ma reggel, amikor 5.10 perckor beszálltam egy taxiba, hogy mintegy 45 perc kocsikázás után szigetről szigetre haladva "hazatérjek" és 2 órát még aludjak munkába indulás előtt úgy éreztem - itthon vagyok. Ismerős táj, de még az időjárás is - már a repülőn azon csodálkoztam, hogy mennyire hozzászokik az ember a környezetéhez. Hat órát késett a repülő, tájfun jelzés van érvényben, és mégis le tudunk valahogy szállni, és még villámlik is mellé - mégis inkább fáradt voltam, mint féltem... Pedig ahonnan jöttem - az aztán egy nem semmi hely. Shanghai. Ahogy az ember felszáll a helyi szinte mondjuk Malévnak méretezett légitársaságra látja, hogy nem Európában ...

Előtte még egy kis bejelentkezés - ez egy igen kaotikus hét volt, sok sok munkával, de azért volt mellette szórakozás is! Na, nem a mai - mitől leszünk hatékony csapat? - fél napos meetingre gondolok - azért az mégis jó érzés, hogy jó emberekkel töltöm együtt ezeket a hosszú napokat! Ma egy fontos döntést kell meghoznom - hogy ugyanis viszek e magammal cégesgépet, vagy nem viszek magammal... Még nem döntöttem el... Lehet, hogy elviszem mégiscsak - a munkatársaim nagyon csodálkoztak, hogy nem akarom egy hétvégi utazás miatt magammal cipelni... Na azért 2 kép mára - az egyik egy borzasztó zöld izé, ami valami seeweed névre hallgat, és nagyon rossz - a másik meg egy igazi hongkongi ebéd maradéka - hát azért nem lettem még ferdeszemű na, ez a ...

Ma csak gyorsan, és röviden, és képek nélkül - egy igen mozgalmas hét közepén vagyok - bizony észre sem vettem, és már el is szaladt 3 nap! Ma kezdődik a Fishing on Orfű, tegnap pedig megvolt az első értékelő beszélgetésem - az első jobban izgat mint e második!!! Nos, hát igy 5 év után nagyon hiányzik, hogy nem lehetek ott, a barátok, a zene, a hangulat... De majd jövőre, akkor hátha összejön! Most lassan nagyon késő kezd lenni, és eléggé fáradt is vagyok - bár ma este egy jó kis vacsorával búcsúztunk legalább másfél hétre a Wolf családtól! Már csak másfél hét és végre otthon - addig viszont még nagyon sokmindent kellene elintézni... Szép délutánt mindenkinek, reményeim szerint holnap képekkel, és jó sztorikkal térek ...

Hát kérem a mai napon nagyon sok figyelemreméltó nem történt - a hétfő, az mindig hétfő... Az elmúlt hétvége egy ideig utolsó hongkongi hétvégém volt - az idő repül, és már nemsokára útban vagyok Budapest felé! Természetesen a napok egyre lassabban mennek - bár annyi dolgom volt ma is, hogy kettőt pislogtam és már este 7 volt! Nos, mára azt választottam, hogy csak úgy rákattintok képekre, és felrakom ide - nade azért az első, az pontosan egy éve készült bizony ám!

Marci és a kamerák az első kép cime, a következőkben pedig láthatjátok gépei célpontját...

Nade szaladjunk is tovább, egy jó kis karácsonyi buli Rüsselsheimből - ez a lakás teljes diszt kap az ünnepekre, körbe rohangáló vonattal, és zenélő ...

Vannak napok amik csak ugy, teljesen maguktól királyak lesznek. Nem történt ma semmi különösen nagy dolog, de úgy az egész összeállt. Volt benne túra és napszúrás és nagyon sok lépcső és kikapcsolás mert egyedül voltam, és izzadtam és rosszul voltam de végre kint a szabadban, 35 fokban és úgy izzadtam, hogy még, de mégis mekkora jó, hogy nem kell dolgozni, nem kell gondolkodni! És volt mise és pihenés és alvás és vacsora (hüm. 2 szer...). Röviden - remek kis nap volt!!!

És hogy 10 perc buszozás után ilyen helyre ér az ember (15 volt na, mert túlmentem egy megállóval) azért az eléggé nem rossz... 

Egyedül kirándulni jó dolog - persze csak nagy ritkán, néha, egyszer egyszer... De akkor nagyon jó... Itt 400 lépcső után ...

Nehéz azt elmondani, hogy mit is jelent Frankfurt... Felnőtté válást, sok barátot, sok erősebbé váló otthoni kapcsolatot... Igy vagy úgy, de ez ma végleg lezárult. Tudom, nagy szónak hangzik, de számomra ez életem egy fontos korszakának végét jelenti - amikor Kriszti ma beült egy vonatba, és eljött onnan.

Sokat mesélek arról, hogy mi történik itt, de arról is meg kell emlékeznem, hogy közben mi történt ott... Hiszen még ott voltunk - én már ugyan fizikailag nem, de Kriszti igen... És mindent ő intézett... Mint tudjuk elképesztő rendszerezett ember vagyok - tehát a legjobb példa - amit sajnos már itt is észrevettek, hogy például nagyon udvariasan próbálok mindenkit előreengedni a liftben, úgy, hogy közben beállok az ajtóba. Majd, ...

Itt ülök az asztalomnál, és azon gondolkodom, hogy tényleg volt e olyan, hogy nem ismertem a munkatársaimat... Annyi időt töltünk együtt, hogy egyszerüen hihetetlen, hogy ez az egész kevesebb, mint 3 hónapja kezdődött... Elképesztő dolog ez az idő - de erről már sokan irtak nálam sokkal sokkal okosabbak... Bevallom öszintén az önbizalmam itt jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban... Sosem volt nagyon sok, na de azért maradt még tudom, magas labda volt ez kérem, dehát be kell látni, ha egyszer igy történt. De ezt kompenzálja az a jó sok pofon, és kevés dicséret, na nem is beszélve arról a végtelen mennyiségű tudásról, amit itt magához vesz az ember - akár magammal kapcsolatban, és néha még a munkában is. Például meg kell tanulnom ...