Nehéz azt elmondani, hogy mit is jelent Frankfurt... Felnőtté válást, sok barátot, sok erősebbé váló otthoni kapcsolatot... Igy vagy úgy, de ez ma végleg lezárult. Tudom, nagy szónak hangzik, de számomra ez életem egy fontos korszakának végét jelenti - amikor Kriszti ma beült egy vonatba, és eljött onnan.

Sokat mesélek arról, hogy mi történik itt, de arról is meg kell emlékeznem, hogy közben mi történt ott... Hiszen még ott voltunk - én már ugyan fizikailag nem, de Kriszti igen... És mindent ő intézett... Mint tudjuk elképesztő rendszerezett ember vagyok - tehát a legjobb példa - amit sajnos már itt is észrevettek, hogy például nagyon udvariasan próbálok mindenkit előreengedni a liftben, úgy, hogy közben beállok az ajtóba. Majd, mikor ezt korrigálni próbálom, akkor odébbrúgok két embert... Ez persze elsőre vicces, de együtt élni vele... Hüm... Nem is beszélve arról, hogy el lehet képzelni, hogy 4 év után csapot papot otthagyva eljöttem Hongkongba, mig valaki ottmaradt, és összecsomagolt utánam. Mert ugye, az a tv nem ment le magától a Movanoba, a Movano nem állt elő magától, sőt, még a lakás sem festette ki magát... Ezért végtelen hála, és köszönet Krisztinek, aki mindezt úgy végigcsinálta, hogy a nyelvet sem beszéli, elintézte az adóbevallását és mindent, de mindent egyedül - persze kis Tamás segitséggel, kis Ács segitséggel, sőt, Lajosék is ott voltak és Gulyásék is beugrottak, ha kellett... De ez a poszt szóljon arról, hogy ezt sosem fogom elfelejteni, ahogy Frankfurtot sem, és azt, hogy olyan barátokat kaphattam ott, amiért nagyon hálás vagyok... Álljon itt a 3 kedvenc frankfurti képem: