Micsoda érdekes dolog az otthon fogalma - elképesztő viszonylagos... Ma reggel, amikor 5.10 perckor beszálltam egy taxiba, hogy mintegy 45 perc kocsikázás után szigetről szigetre haladva "hazatérjek" és 2 órát még aludjak munkába indulás előtt úgy éreztem - itthon vagyok. Ismerős táj, de még az időjárás is - már a repülőn azon csodálkoztam, hogy mennyire hozzászokik az ember a környezetéhez. Hat órát késett a repülő, tájfun jelzés van érvényben, és mégis le tudunk valahogy szállni, és még villámlik is mellé - mégis inkább fáradt voltam, mint féltem... Pedig ahonnan jöttem - az aztán egy nem semmi hely. Shanghai. Ahogy az ember felszáll a helyi szinte mondjuk Malévnak méretezett légitársaságra látja, hogy nem Európában vagyunk - itt a helyi járat nem A320 as, hanem A330 as - ami 283 utast visz - egy 2 órás úton, Shanghai, és Hongkong között. 

Nagyon készültem erre a túrára, amelynek célja Tilman barátom meglátogatása volt, aki 6 hónapja él Shanghaiban, előtte pedig HR vezető volt az Opelnél. A vizum megszerzése nem volt egyszerű, de erről valamennyit már irtam, arra viszont nem számitottam, hogy életem biztosan eddigi legszörnyűbb gyomorrontása éppen a repülőre való felszállás előtti egy órában kezd kibontakozni... De ez azért - bár nem sokmindenre emlékszem a repülésből -  segitett abban, hogy egyáltalán nem izgultam azon, hogy mi lesz a határátlépésnél, vagy hogy hogyan szerzek mondjuk Taxit éjfélkor, kinában, egyedül... Egyetlen reményem volt, azaz kettő - az egyikről nem beszélnék - a másik pedig arra vonatkozott, hogy jaj csak ne legyek lázas... De nem voltam, a kapu átengedett, a határőr is, irány a taxiállomás! Tudtam, hogy a vidám ember,8 ágú furcsa csillag nevű társasággal kéne menni, de nyilván itt nem igy osztják a lapokat, hanem aki éppen érkezett, az vitt. 150 el. Egy olyan járműben, ami már 1985 ben is elavult volt. Jobbról előzve, és közben dudálva. Én meg kapaszkodva, háromnegyed órát várva az ismeretlenre, hogy vajon most akkor hová is megyünk. De a megadott cimre vitt- mintegy 50 kilométer autózás után, Shanghaiban ugyanis ha minden igaz 24 millió ember él...

Nos, ennyi szöveg után elpuffantom a legkivánatosabb fotot - de igaziból Shanghaiban sok szép dolog nincs. Itt élni kell, és akkor nagyon sok izgalmas dolgot lehet csinálni. Sőt kifejezetten kaotikus. Rendezetlen. Kissé koszos, és nagyon büdös, mármint szmog is, meg bűz is. Főleg, ha ember motoron ismeri meg a várost (elektromos, csak 30 al megy, azért vagány volt na:)) 

Nyilván jártunk utángyártott izéket áruló piacon - lehetett ám még okosórát is kapni! A sok egyéb elképesztő elektronikai és egyéb cikkről nem is beszélve... Állitott meg a rendőr mert állitólag kissé tiltott helyen haladtunk át (persze 20 másik motoros után, nem is volt semmi gond, nem nagyon érdekelte őket...) de a legjobb mégiscsak a társaság volt, nagyokat beszélgettünk, és beszélgettünk, enni nem ettem, menni végülis szombat délután már tudtam megállás nélkül, és úgy, hogy nem kellett csak fél óránként leülnöm... És este már egy sört is megengedtem magamnak, ugyanis egy volt GM es buliba voltunk hivatalosak, ahol több ismerős is szembejött... Illetve megismerkedtem egy emberrel, aki a BMW egyik főmérnöke volt, most pedig egy kinai autógyárnak segit be. 

Az emberek mentalitását a vezetésen például nagyon szépen le lehet mérni - itt őrület van, de senki sem szitkozódik. Ha valaki hibázik, nem büntetik, mennek tovább. És van egy hetedik érzékük, ami nekünk nincs...

Nyilván még ha nem lettem volna beteg sem tudtam volna felmérni a város igazi nagyságát - igy végképp nem ment, de itt még Hongkonggal ellentétben a terek is nagyok - ez egy pozitiv változás volt, nem is beszélve a kontinentális éghajlatról. Este hüvös van, nappal persze meleg, de nem mindig meleg és párás, mint itt...

Szerintem ezt a sarkot elnézve az ember tisztára a 70es években képzeli magát...

Ez is Shanghai, és ez is:

De például ez is!

Nyilván elképesztő szakadék van szegény, és gazdag között... Ha jól tudom a város még mindig jó részén jár a szippantós autó, és cserélik a zacskókat...Angolul nem nagyon tud senki, de miért is tudna? Nincs rá szükség...

Nos mivel azért az egy óra alvás kevés volt, itt az idő, hogy eltegyem magam holnapra - azért a legjobbat a végére hagytam, ugyanis kipróbáltam a Transrapidot, a teljesen felesleges megaberuházás, a mágnesvasút eredményét. A reptérről megy 30 km en át a semmi széléig, de legalább nagyon gyorsan, max. 430 al. 8 perc a reptér vele, persze mondom, a város szélétől. Nagyon régi álmom volt kipróbálni - jellemző, hogy Tilman nem is tudta, hogy létezik, hiszen a metró is megy vele párhuzamosan...