WolfArthur művész úr - na meg Guilin kiötlése
Kérem szépen Wolf Arthur szépen nő. És egy igazi világjáró. Még nem láttam olyan gyermeket ilyen korban, aki ennyire élvezné, ha fotózzák, illetve, már profi módon használja a fényképezőgépemet! (Azaz ha az ujját ráhelyezem a kioldó gombra, egy egész sorozat Wolf- féle kép készül). Úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy egy két képben bemutassam milyen fotogén is a Fiatalúr.
De ha már itt tartunk - rég elhatároztuk, hogy valahová el kellene együtt menni nyaralni. Szó volt Guam szigetéről - de aztán ez megtorpedózódott - na nem a sziget, hanem az ötlet. Egyszer csak Zsuzsi - ha jól emlékszem 3 hete az alábbi képen látható kirándulás közben - megszólalt: menjünk Guilinba!Mint látszik ezen a ponton Gábor megállt, és felkiáltott: HOVA? De aztán szó szót követett, repülőjegy megvétetett, szállás lefoglaltatott, a járat pedig - hajszálhiján ugyan, de végülis - elértetett. Igy történt, hogy megtettük életünk első belső kinai repülőútját (Shenzen - Guilin). Illetve, egy másik ország repterére metróval mentünk - végig. Nos ez nem volt a legjobb ötlet. De erről egy következő részben. A lényeg, hogy a gépet elértük, mint az ábra mutatja.