40 nap... Ezzel még nagyon messze van a rekordoktól - de pont elérte az időt, amennyit Sri Lankán töltöttem... Igy arra gondoltam - ahogy mindennappal azért egyre jobban érzem magam, és ezt nagymértékben a blognak, és annak nagybecsű olvasóinak köszönhetem - hogy megmutatom az első napokat - abban a naiv reményben, hogy hátha valakit kedvet kap és jól meglátogat!

Amikor Frankfurtban felbőgtek a motorok - ami egy Jumbojet esetében pont olyan halk, mint egy Airbus A380 nál, és elképesztő, hogy ez a hatalmas test fel tud szállni - mikor felszáll az ember arról a kifutópályáról, amit betéve ismer, hiszen százszor jártam ott fotózni, és másik százszor felszálltam onnan, mikor tudja, hogy otthagyja akit szeret, a várost, amit megszeretett, a barátait... Nagyon furcsa érzés... És a repülőn persze vannak filmek, ezért nézzük, és van enni is, mert adnak (gumikaja), meg aludtam is, mert lehúzták a rolókat - de mégis felfoghatatlan, hogy most épp Magyarországon repülünk keresztül - majd egy kicsit később már india - és kina légterében "hajózunk". 

Ilyen képe nyilván mindenkinek van - de emlékszem a pontra mikor készült és arra, hogy eközben nem nagyon tudtam eldönteni, hogy most tulajdonképpen mi a fenét is akarok én itten... Persze erre az ember később sem kap választ azt hiszem :). De egyszer csak ennek is vége lett, és leszálltunk - sármellék jutott eszembe, ott repceföld repceföld jaj hol van már a kifutópálya jaaaj! itt meg tenger tenger és aszfalt aszfalt végre aszfalt... 

A repülőtér egy mesterséges szigetre van épitve - látszik innen is, hihetetlen - a távolból lehet látni az egészet egyben pont a már korábban emlitett nagy Buddha szobortól. Nos második honvágyam akkor lett, mikor végleg el kellett szakadnom a Lufthansa gépétől - szia Európa, szia Németország! 

De utána meglehetősen flottul ment minden - útlevélvizsgálat, cucc összeszedése - persze kilométeres gyaloglás után (a frankfurtit már ismertem, tudtam, melyik kaputól pontosan hány perc az sbahn - persze ezt a velem utazók nem szerették, mert a menetrendet is tudtam, igy mindig volt valami, amit el kellett érni...) 

Nos, ha bele gondolok, hogy e képben benne van szinte minden földi vagyonom - rollerestül (hátizsák), sámli (hátizsák), ruhák stb - ennyi, amivel Hongkongba költöztem! 

Gyorsan kijutottam, gyorsan a metrón ültem, és már robogtam is befelé - következő megálló: Hongkong station. Ekkor kellett először szembesülnöm a ténnyel, hogy itt semmi nincs a földszinten : a -2 emeletre érkezik a metró, és a taxiváró (ahová a Gábor egy kis késéssel értem jött) pár szinttel odébb van...

Ez a kép fogadott először - látszik a káosz az utcán - és a sárga ruhás manusok, akik azért vannak, hogy irányitsák a forgalmat egy bottal - 

Az IFC, ami ha jól tudom a legmagasabb Hongkongban - illetve még egy kép a káoszról, és a sárgaruhásokról. Egyébként nem elküldik az embereket, inkább segitenek helyet találni, és még egy pár perc várakozást is elnéznek...

Gábor végül megérkezett, az Infiniti elnyelte a sok cuccot - és már repültünk is hozzájuk, ahol már várt a finom vacsora! És az első skype volt kollégáimmal - hiszen nekik még csak akkor indult a reggel! Az estéből persze nem sok mindenre emlékszem, mit ettünk, ilyesmi, de azért ezzel a képpel búcsúzom, amit, ha minden igaz aznap este készitettem az ablakomból, illetve másnak reggel egy másik ablakból...