Nos, tegnap este felvilágositottak, hogy nem kell ám törödni az angolul irással, mindenki tudja használni a google translate t és azzal is remekül meglehet érteni zavaros irásaimat. Vagy nem lehet, dehát mindegy is talán, jobb ez igy mindenkinek! Mégis, csak puszta marketing okokból úgy döntöttem - hogy lehetőségeimhez mérten, valamit minden este gyarapszik e blog.

Ma például arra gondoltam, hogy Hongkong rendszeres - rendszertelen közlekedéséről irok pár szót. Németországból érkezvén az ember hozzá van szokva, hogy már a gondolatra, hogy én átszeretnék kelni az úttesten, az autók lassitanak, sőt megállnak. Itt kicsit más a helyzet. Na nem a magyar rendszer van, hogy valaki átenged, valaki gyorsit, nem. Itt egyszerűen mint gyalogos nem létezem. Olyan, mintha ott sem lennék. Nem hogy előnyöm nincs, de gyakorlatilag egy kereszteződésnél én állok sorban, mig az autók elhaladnak, és nem forditva. Ezt szokni kell, főleg az olyannak, mint én, aki nem szeret várni - helyi munkatársaim szerint 2 hét alatt sikeresen alkalmazkodtam az ázsiai közlekedéshez - nem tudom, mire gondolnak, de az biztos, hogy gyorsan ott vagyok mindenhol - a járdát nem nagyon érdemes használni, mert nem fér el rajta az ember, és ugye szegény kis kinaiakat nem szabad ijesztgetni, hogy egy 2 méteres európai felrugja őket... 

Apropó közlekedés - bizony itt új dolgokat kellett megtanulnom ez ügyben. Mert ugye van lift európában is - sőt mozgólépcső is, node ENNYI? Hongkong egyik legmagasabb hegyére mozgólépcső vezet fel 800 méter hosszan... Persze megszakitásokkal, dehát akkor is. Frankfurtban sok sok pénzt fizettem azért, hogy feljuthassak a HeLaBa tetejére - itt mindennap, INGYEN felmehetek 30 emeletet, és még fizetnek is érte - kár hogy még a 29 és a 30 emelet között is a liftet kell használnom - ami igen kellemetlen, főleg, ha siet az ember, lépcső csak vész esetén használható... Ja, igen, és persze itt az épületet a legritkább esetben hagyja el az ember a földszinten, mint mindenhol máshol. Például az irodában a 17 emeleten van felszini kijárat, illetve a 3 on - és mivel a ház kerek, első nap tettem vagy 3 kört mire rájöttem, hogy nagyon rossz helyen vagyok... AZ ok egyszerű, a ház egy hegyoldalban van.

Hamár itt tartunk, akkor mesélek egy kicsit a sorbanállásról, mint intézményről. Itt mindenki, mindenhol sorbanáll. A buszmegállóban, hamár ketten vagyunk, sorba kell állni. A liftnél. A boltban. A metróban ajtónként ki van jelölve, hogy hol kell sorban állni. Az ember fia elsőre azt hiszi, hát ez borzasztó. Pedig nem. Igy sosincs tömeg érzésem, mert ha megérkezem a metróhoz, akkor látom, hogy hova kell mennem, ahol még nem áll senki. Nagyon praktikus. A busznál meg látom, hogy érdemes e egyáltalán beállnom, ha még ebben az évezredben utazni szeretnék - de ennek a témának azt hiszem, még szentelek egy bejegyzést!

Most még egy két kép, csak hogy ne mondjátok, sok a szöveg - Jóéjszakát!

Ez a város közepén lévő madárrezervátumban készült - belépés ingyenes, látvány elképesztő, csak vigyázni kell, nehogy a madarak pont feletted repüljenek...

Kilátás G barátomék erkélyéről... Náluk lakhattam az első napokban, és egyáltalán - nagyon sokat segitenek nekem, majd róluk is irok többet!