Vannak napok, amikor maximum azzal untathatnám a nagyérdeműt, hogy felkeltem, megreggeliztem rituális piritósom, besétáltam dolgozni, megnyugtatott, hogy elsuhant mellettem 1 Maserati, és 2 Ferrari - és nem ütött el egy taxis sem - felmozgólépcsőztem a harmadikra, elsétáltam egy Starbucks és egy Meki mellett, sorban álltam a liftnél, majd felsuhantam a 29dik emeletre - kissé heringnek érezvén magamat a liftben - és leültem az asztalomnál. Végeredményben ujjmozgató tevékenység végzésén kivül eme asztalnál voltam megtalálható délig, ekkor elvonultam 3 társam - egy ausztrál - kinai, egy francia - kinai és egy indiai indiai társaságában ebédelni egy thai kifőzdébe - ahol rövid sorbanállás után kaptunk "asztalt", és ezt a kellemes ennivalót.

Ebéd után meeting, és meeting - sosem meetingeltem ennyit mint itt, de az néha nagyon jó dolog, mert lehet rajta nyitott szemmel aludni, illetve álmodozni - és még ezzel együtt is relative championnak számitok, mert én csak papirt szoktam vinni és tollat nem úgy, mint sokan mások, akik ilyenkor érzik megfelelőnek az időt emailjeik átolvasására...

Nos, megbeszélés után ismét aztalhoz ülök - bár közben a konyhában elszomorodom, hogy mikor végre ihatnék ingyen nagyonjólkinéző kávét, már nem iszom kávét, és hogy itten még akár ingyen redbullt is magamba dönthetnék - de ugye, nem szeretnék a 31 emelet magasságában lebegni... Igy maximum egy tea marad.... De azért az sem rossz, és a kilátás - nem semmi, még szerencse, hogy nem ablak közelében ülök, igy eszembe sem juthatna egész nap csak álmodozni... Maximum a mellettem ülő srácot nézegethetem, ja, illetve a szembeülőt - aki sajnos csak egy egész kicsit nagyobbdarab mint én, és szerintem lábai hosszúságát egy kigyó is megirigyelhetné... Nem is értem hogy csinálja, de végtagjai gyakorlatilag az én asztalom alatt pihennek általában - nos, ennyivel kevesebb helyet hagyva az én hasonlóméretű tappancsaimnak... 

De visszatérve a nap menetéhez - délután elfogyasztottam a szőlőt amit magammal hoztam (mindig rágcsálok valamit állitólag, és a legidegesitőbb a répa, mert ebben a csöndben csak úgy roppan a számban) este 6 kor még egy telefonbeszélgetés japánnal - viszonylag egyszerű tárgyalás, ő mondja mit akar, mi mondjuk, miért nem tudjuk teljesiteni... Erre azt mondja, aha, aha, majd megismétli mit akar. És mikor ismét a lehetőség szerinti összes érvet felsorakoztattuk, ismét elmondja, hogy rendben, de azért küldjük el amit kér. Ezen a ponton olasz munkatársam a telefont lehalkitva megnyugtat, itt igy mennek a dolgok, ne huzzam fel magam, ez nem ajropa. 

No de sebaj, szegeny ember dolgavégezetlenül 7.15 kor eltávozik hazafelé, 7.20 percre hazaérkezik - olyan 96% os páratartalomban - mintha egy ingyenszaunában sétálnék - megeszem vacsorám, elolvasom ujságom, és már alig várom a 10 orát, amikor a nap utolso meetingje van - hiszen Nashvilleben ilyenkor kelt fel a nap, és mi 5 percben megbeszélünk mindent, amit kell amerikai munkatársaimmal. 

Azt hiszem, ma megirtam eddigi legkevésbé olvasott bloglapomat - sok szöveg, kevés kép - dehát, az élet nem egy habostorta!!!